Küzdősportok

Bombameglepetés: kiütötték a visszatérő Ricky Hattont!

""

Szombat este a Manchester Arénában visszatért minden idők egyik legismertebb brit ökölvívója, Ricky Hatton (45-3, 32 KO), aki utoljára 2009. május 2-án bokszolt, akkor Manny Pacquiao másfél menet alatt kivégezte őt. A korábban két súlycsoportban is világbajnoki címig jutó Hatton ellenfele az a Vyacheslav Senchenko (34-1, 23 KO) volt, aki idén áprilisban veszítette el a WBA váltósúlyú bajnoki övét. Az ukránt Paul Malignaggi verte meg. Érdekesség, hogy Hatton annak idején legyőzte az amerikai ökölvívót, ebből kiindulva nyugodtan várhatta a Senchenko elleni ütköztet.

A Hatton a stílusához híven rengeteg mozgással és ütéssel próbálta meg sakkban tartani az ellenfelét, míg Senchenko megelőző egyenesekkel próbálta távol tartani magától az angolt, akit közel 20 ezer fanatikus hajtott előre. A második menetben az ukrán bokszoló pár tiszta ütést elhelyezett Hatton fején, de a ”Hitman” volt aktívabb. A harmadik felvonásban taktikát váltott a hazaiak kedvence, ugyanis elkezdte bombázni ellenfele fejét. Hatton horgaiban benne volt a kiütés, de a hihetetlen pontatlanság rontott az összképen, igaz három és fél éves kihagyás után nem meglepő, hogy még nem érzi a ritmust, a távolságot.

""

A negyedik menet végén Hatton egy jobbegyenessel rendesen eltalálta az ukránt, aki komoly bajba kerülhetett volna, de a gong megmentette a nagy veréstől. Az ötödik felvonásban érződött először, hogy Hatton meglehetősen”rozsdás”. Luftok tömkelegét ütötte, amely komoly erőveszteséggel járt. A következő felvonásban Hattonön érződött az akarás, de ez átment görcsösségbe. Senchenko rendre megelőzte az angolt. A hetedik és a nyolcadik felvonásban Hatton bántóan pontatlan volt, míg az ellenfele elkapta a ritmust és egyenesekkel távol tudta tartani a ” Hitman-t”.

Hatton pocsék állapotban volt, amely meglátszott az arcán. A kilencedik menetben eljött az angol sztár végzete. Senchenko egy kemény balhoroggal májtájékon találta el Hatton-t, aki azonnal térdre rogyott. Victor Loughlin pedig kiszámolta a harmincnégy esztendős világklasszist, aki mindent megpróbált, de a három és fél éves kihagyás kegyetlenül meglátszott rajta. Érdekesség, hogy az angol bunyós mindhárom pontozónál vezetett (78-74, 77-76, 77-76). Minden bizonnyal Hatton –¬ immáron – végleg visszavonul majd a profi ökölvívástól. Az arénába kilátogató nézősereg a vereség ellenére is éltette Hatton-t, aki ismét bebizonyította, hogy hatalmas szíve van, de ez sajnos most kevés volt…